• PÁLYÁZATOK

NTP – KNI – 20- 0081 Észbontogató Komplex Tehetséggondozó Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019–2020. évi cselekvési programja alapján 2020. áprilisában nyílt pályázatot hirdetett a hazai és határon túli köznevelési intézményekben, iskolai rendszerű szakképzést folytató intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatására. A Magiszter Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tiszavasvári Tagintézménye sikeres pályázatot nyújtott be, melynek segítségével 1 500 000 Ft támogatásban részesültünk.

Tehetséggondozó programunk célja, hogy a szociális hátránnyal rendelkező tehetséges gyermekeinknek olyan matematikai tevékenységekre ösztönző, motiváló környezetet és eszközrendszert biztosítsunk, amely megfelel a XXI. századi digitális kihívásoknak. A problémamegoldó gondolkodást fejlesztő, összefüggések megláttatását elősegítő játékok, Lego, digitális eszközök gyermekeink számára csak az iskolában érhetőek el. A foglalkozásokon a logikus- és kreatív gondolkodás fejlesztésén túl a következő készségeket szeretnénk fejleszteni: lényegkiemelés, memória, koncentráció, emlékezet, figyelem fejlesztése, kreativitás, kommunikáció, együttműködés, alkalmazkodás, konszenzus, vitakészség, egymásra figyelés stb.

A műhelymunkába 12 első osztályos gyermeket válogattunk be.

Lazító programként a Nyíregyházi Skanzenbe és a Vadasparkba tervezünk kirándulást. A Falumúzeumban szeretnénk múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt venni. A Vadasparkban igyekszünk a látványetetéseken, fóka-showon részt venni, hiszen ilyet még a tanulók nem láttak.

A program szakmai megvalósítói: Szakács Anna, Nagyné Czikó Julianna.